Brutális szülők: négy lányuk szenvedett az apa erőszakoskodásától

Közben édesanyjukhoz sem fordulhattak segítségért. A két felnőtt éveken át gátlástalanul visszaélt a kiszolgáltatott gyermekek helyzetével.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség a gyermekeik értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődését súlyos fokban veszélyeztető szülők büntetésének a súlyosbítását indítványozta. Az ítélet szerint ugyanis a férfi és a nő házasságából – 2000-ben, 2001-ben, 2005-ben és 2012-ben – négy lány született, akiket győri lakásukban közösen neveltek. A házaspár között – részben a férfi transzszexuális beállítottsága miatt – 2006-tól kezdődően napi szinten, éjszakába nyúlóan hangos veszekedések voltak, amit a gyermekek is hallottak. A két nagyobb lánynak kellett szinte minden házimunkát elvégezni, kisebb testvéreiket – akár tanulásuk rovására is – ellátni. Előfordult, hogy a férfi idősebb lányait úgy büntette meg, hogy fakanállal, szíjjal, horgászbottal ütötte őket. A 15 éves gyermekét több alkalommal úgy fegyelmezte, hogy puszta kézzel fojtogatta, ameddig az láthatóan rosszul nem lett.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A legidősebb – akkor már 16 éves – lányát többször, akár két hétre is, szobafogságra ítélte. A férfi 2015-ben, az akkor 14 éves, 2018-ban, az akkor 6 éves lányaival szexuális cselekményt is végzett, végeztetett. A gyerekek az édesanyjuktól segítségre nem számíthattak, nem védte meg őket az apa agresszivitásától.

A családban uralkodó feszült hangulat miatt 2018 tavaszán, az akkor 13 éves lány hetekre eltűnt, rendszeresen, nagy mennyiségben alkoholt és kábítószert is fogyasztott. Őt 2018-ban kiemelték a családból, nevelésbe vették.

A Győri Törvényszék a férfit szexuális erőszak bűntette, szexuális kényszerítés bűntette, többrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, többrendbeli személyi szabadság megsértésének bűntette és többrendbeli kapcsolati erőszak bűntette miatt 14 év fegyházbüntetésre, 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Végleges hatállyal eltiltotta bármely olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végzi. Szülői felügyeleti jogát a két legfiatalabb lánya vonatkozásában megszüntette. A nőt többrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, amelynek végrehajtását 3 év próbaidőre felfüggesztette.

Az ítélet ellen az ügyész mindkét elkövető büntetésének súlyosításáért, a férfi és a nő, védőik enyhítésért fellebbeztek.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint a kiszabott szabadságvesztések indokolatlanul enyhék. A házaspár súlyosan, hosszú időn keresztül elhanyagolta gyermekeikkel szembeni kötelezettségeit. Gátlástalanul visszaéltek a kiszolgáltatott gyermekek helyzetével, s ezzel maradandó károkat okoztak a fejlődésükben.

Másodfokon a Győri Ítélőtábla fog dönteni.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek