A soproni rendőrök március 21-én 14 óra 40 perckor közlekedésrendészeti céllal ellenőriztek egy magyar honosságú személygépkocsit, amellyel egy kópházi férfi Sopron belterületén, a Zárányi utcában közlekedett. Az intézkedés során a járőrök megállapították, hogy a férfi által használt és vezetett gépjármű nem rendelkezik Magyarországon érvényes forgalmi engedéllyel, illetve arra kiállított forgalmi rendszámmal. A sofőr elmondta, az autón lévő rendszám az élettársa járművéhez tartozik, azt a külföldön vásárolt autóra ő szerelte át.
Az intézkedők előállították a férfit, és a nyomozók egyedi azonosítójellel visszaélésének bűntette miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
