A szórólap két dologra hegyezi ki a lejáratást: Brenner Koloman egy, korábban németül írt, majd magyarra fordított versének egy részletével, mely így kezdődik: "Gyűlölt város élő halottakkal", Sopronra utalva. Mi megtaláltuk a verset , egy másik versszaka pedig így kezdődik: "Szeretett város örökzöld-koszorús".
A másik, pedig amit fel tudtak hozni Brenner ellen, az az, hogy 6 évvel ezelőtt, 2016-ban a saját privát Facebook profilján megosztott egy, a Szocialista Mémgyár által közzétett mémet, a kiadvány szerint pedig ezzel "a kommunizmus áldozatain viccelődik". Ekkoriban egyébként Brenner Koloman még nem volt országgyűlési képviselő.
Természetesen nem maradhat el a 100% Gyurcsányozás, illetve a "Magyar katonákat és fegyvereket küldenének Ukrajnába" emlegetése sem.
A lejárató szóróanyag impresszumában egyébként az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Soproni Szervezete szerepel, kiadóként pedig Filep Márk, aki egyébként jelenleg is a FIDESZ-KDNP önkormányzati képviselője a belvárosban.
