Ahogy talán mindenki tudja, április 3-án, vasárnap rendezik az országgyűlési választásokat Magyarországon.
Ennek apropójából több csatorna is választási különkiadásokkal készül majd a szavazás napjára, amelyet talán a korábbiaknál is nagyobb figyelem követ.
Így gyúrnak a hírcsatornák
A hírcsatornák életében egy választás mindig gigaprodukció, így nem véletlen, hogy mindhárom komolyabb hírcsatorna is ad választási műsort. Az M1 , és ezzel együtt a közmédia 18:35-től indít , egyes helyeken a műsoridő 325 percre van írva, azaz a műsor minimum éjfélig tart majd, de négy évvel ezelőtt például hajnali fél kettőig tartott, amely után az egyéni képviselők eredményei mennek majd reggelig a közmédia hírcsatornáján.
Az ATV délután háromkor indítja műsorát, előbb egy híradóval, aztán 15:10-től 16:35-ig jön a műsor első felvonása, amelynek fő házigazdája továbbra is Sváby András lesz, ő kapcsolja majd Szőllősi Györgyit és Rónai Egont , akik szakértőkkel, név szerint Ceglédi Zoltán és Lakner Zoltán politikai elemzőkkel beszélgetnek majd, Krug Emília és Novák András pedig az egyéni jelöltek eredményeit mutatják majd. A második felvonást 18:00-tól lehet látni, este 7-től pedig hivatalosan hajnali 1:05-ig lehet nézni a műsort az ATV-n.
A HÍR TV műsorújságban szereplő adatai szerint április 3-án este fél 6-tól hajnali 1 óráig sugároz majd választási műsort, melynek műsorvezetője Déri Stefi és Gerhardt Máté lesznek, akik elemzők - vagyis G. Fodor Gábor és Boros Bánk Levente - segítségével elemeznek. Később több meghívott vendég is érkezik a stúdióba, de ezen kívül kapcsolnak majd külső helyszíneket is, például Hódmezővásárhelyet is.
Ezeken kívül az RTL klub és a TV2 készül választási különműsorral
Az RTL klub on hosszú idő után lesz ismét komolyabbnak hívható választási műsor, mely az RTL Híradóval kezdődik, ami aznap 18 óra és 19:25 között jelentkezik. 19 órától, a hírműsor különkiadásából a nézők megismerhetik a Medián március 30 és április 1. között végzett közvélemény-kutatásának eredményét. 19:20 és 20:45 között a csatorna többször beszámol a legfrissebb hírekről röviden, amely között egyébként két rész megy majd le az ukrán Nép szolgája c. sorozatból, amelynek a főszereplője az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij . 20:45 perctől a választási műsort lehet majd látni Rábai Balázzsal és Boros Krisztinával , amely a tervek szerint éjfélig tart majd, és amely abból a szempontból is különleges lesz, hogy a Választási Földrajz Facebook-oldal segítségével igyekeznek megbecsülni a várható eredményt, emellett a szakértők által kiválasztott 30 billegő körzet eredményeit is nyomon követhetik a nézők. A műsorban három választási szakértő segíti majd az elemzést a valódi adatokkal: Krekó Péter – a Political Capital ügyvezetője –, Bódi Mátyás – a Választási földrajz geográfus-elemzője – és Hajdú András – a Mathias Corvinus Collegium politikai elemzője.
A TV2-n a korábbi választási műsorokat Palik László vezette, de mivel ő már nem dolgozik a csatornánál, ezért most ismét az ismert tényekes műsorvezetőket láthatjuk majd a választási műsorban, mely a Tények után, 18:55-től kezdődik és egészen 23 óráig tart majd. Hogy aztán a korábbi évekből kiindulva kell-e hosszabbítani vagy nem, az csak az este folyamán derül ki.
