„Nem lehetetlen” - Indul a nagy élelmiszer-diszkontlánc kiszorítósdi?

A tegnapi nemzetközi sajtótájékoztatón Orbán Viktor belengette a lehetőséget.

„Nem lehetetlen” – ezt mondta tegnap a nemzetközi sajtótájékoztatón egy rejtélyes mosoly kíséretében Orbán Viktor a Telex.hu újságírójának, aki azt kérdezte, hogy ki akarják-e szorítani a külföldi kiskereskedelmi láncokat.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ráadásul ezt a kérdést megelőzte egy másik kérdés, ami azt firtatta, hogy Lázár János, aki megnyerte a Hódmezővásárhelyi választókerületet, visszatér-e a kormányba, amire ugyanaz a válasz érkezett.

Mindez azért érdekes, mert ez a két téma már a korábban is összekapcsolódott.

Lázár János nyilvánosan először 2020 decemberében jelentette ki , hogy

„A következő 10 év, de leginkább a következő uniós költségvetési ciklus az utolsó lehetőség arra, hogy Magyarország erős élelmiszeriparral rendelkező, önellátó ország legyen. Ha ezt az esélyt elszalasztja, akkor a jövőben képtelen lesz magát élelmiszerrel ellátni, és importra fog szorulni húsból, tejből, tejtermékből, zöldségből és gyümölcsből is.”

És azt is mondta, hogy a kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amihez „nyíltan protekcionista politikát fognak folytatni”, illetve „ezt a piacot uralnunk kell, a saját érdekünkben”.

A kormánybiztos nem mondta ki, de nyilvánvalóan a Lidlre, az Aldira, a Pennyre és a Sparra gondolt.

Lázár kijelentése annak idején nagy hullámokat vert, amelyek kisebbek lettek ugyan később, de a víztükör nem simult ki, és időről-időre érkeztek hírek arról, hogy a kormány nem tett le erről a szándékáról.

Természetesen elképzelhető, hogy Orbán Viktor azért lebegteti a kérdést, hogy sakkban tartsa a külföldi kiskereskedelmi láncokat, de az is lehet, hogy komoly a szándék.

Ha ez utóbbi, akkor izgalmas kérdés, hogy hogyan lehet ezt megtenni.

A Lidl, az Aldi és a többiek összehasonlíthatatlanul hatékonyabban működnek, mint hazai vetélytársak (Coop, CBA stb.), jobb árakkal, választékkel és vásárlói környezettel vonzzák magukhoz a magyar vásárlókat, akik egészen biztosan nem örülnének, ha a külföldiek valamiért elmennének.

Ez így önmagában nyilván nagyon népszerűtlen lépes lenne, a kormány pedig mindig gondosan kerüli a népszerűtlen intézkedéséket, gondoljunk csak a vasárnapi boltbezárás visszavonására.

Ugyanakkor az figyelemre méltó, hogy ugyanezen a sajtótájékoztatón a Orbán Viktor nem zárta ki, hogy a gazdasági nehézségek miatt a multikat terhelő adókat vezessenek be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek