Már pénteken elkezdődik a soproni majális rendezvénysorozata, az úgynevezett rendezvénytéren, a Lőver Kemping mögötti területen. A Pro Kultúra Sopron elsősorban helyi együtteseket és fellépőket hívott meg, de azért sztárokban sem lesz hiány.
Mindenekelőtt valahogy ki kell jutni a város széli helyszínre. A majális ideje alatt 12M jelzéssel ingyenes járat indul a Jereván-lakótelepről, és a Kőszegi út, illetve a Sarudi utcán át viszi utasait a majális területére.
Jó ötlet kerékpárral feltekerni, a helyszínen olyan tárolót biztosítanak, ahol le lehet zárni a bringákat.
Aki mégis kocsival megy, talál majd a helyszín közelében egy korlátozott méretű füves parkolót. Itt viszont fizetni kell ötszáz forintot.
És most nézzük a programkínálatot!
Pénteken 17 órakor DJ Kondor kezdi a zenei programot, majd a Blue Cafe Band, 20.30-kor pedig a Supernem lép fel.
Szombaton tíztől délig kutyás- és lovasbemutatók váltják egymást a Nyugati Vármegye Vitézlő Rendje Hagyományőrző Egyesület, a Brandmajor Lovasudvar, a Trükkiskola Suzyval közreműködésével. Sopron Város Fúvószenekara 13 órakor ad műsort, háromtól pedig a soproni táncegyesületek lépnek fel. A Pair o’Dice 16.30-kor, a Soulwave 18.30-kor foglalja el a színpadot, majd jön a Kaukázus bulija 20.30-tól.
Május elsején délelőtt újra a kutyák és lovak lesznek a majális főszereplői, őket egy órakor a Juventus Koncert Fúvószenekar követi majd fél négykor a Simple Mindset lép fel. Várhatóan öt órától ad koncertet a Bud Spencer & Terence Hill Emlékzenekar, 19.30 órakor pedig a Bikini zárja a minifesztivált.
A rendezvény természetesen ingyenes, de a megadott időpontok tájékoztató jellegűek, a szervezők a programváltozás jogát fenntartják.
