A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában épülő M85 gyorsforgalmi út Fertőrákos csomópont és Sopron országhatár közötti szakaszának kivitelezője, az SDD Konzorcium arról tájékoztatja a közlekedőket, hogy Sopronban, az Öntöde utcai gázkiváltás miatt a Terv utca és az Öntöde utca között félpályás korlátozás továbbra is érvényben lesz egészen május 4-ig, szerdáig, jelzőlámpás, illetve kézi forgalomirányítás mellett.
Kérik a közlekedőket, hogy fokozottan figyeljenek a vasúti átjárónál és az útmenti közúti táblákra legyenek figyelemmel. Minden forgalmi állapotot kitábláznak. A biztonságos közlekedés érdekében kérik, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek, szigorúan tartsák be a korlátozó jelzéseket és óvják az úton dolgozókat! A NIF Zrt. és az SDD Konzorcium igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy a közlekedés folytonosságát fenntartsa a terelés ideje alatt is.
