Kirabolták ittas ismerősüket a fiatalok Sopronban

Három fiatal ellen emelnek vádat, akik 2021 augusztusában rabolták ki ittas alkalmi ismerősüket.

A vádirati tényállás szerint az elkövetéskor 20 éves fiú és két 18 éves társa 2021 augusztusában, az éjszakai órákban Sopron utcáit járták. Itt találkoztak egy ismerősükkel és a számukra ismeretlen 28 éves sértettel, aki már ekkor elég ittas állapotban volt. Ezután együtt járták a soproni utcákat, több helyen is vásároltak szeszes italt, amit a sértett fizetett.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Végül hajnali 4 óra felé, a három vádlott rátámadt a sértettre, hogy megszerezzék értékeit és laptoptáskáját. A terheltek ütni kezdték a sértettet, aki próbált védekezni, de a földre vitték. A sértettnek végül sikerült felállnia és elszaladnia, azonban a pólóját és a táskáját leszedték róla, illetve elvették tőle az elkövetők.

A tettesek a sértett táskáját és iratait eldobálták, a laptopot és töltőjét pedig elrejtették.

A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A nyomozás során később a rendőrök egy fatárolóban megtalálták a laptopját.

Az ügyészség csoportosan elkövetett rablással és közokirattal visszaéléssel vádolja az elkövetőket. A többszörösen büntetett előéletű felnőtt terhelttel szemben az ügyészség fegyház büntetés kiszabását indítványozta, míg két fiatalkorú társával szemben az indítvány felfüggesztett fiatalkorúak fogháza.

A nyomozást az ügyben a Soproni Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Soproni Járásbíróság fogja meghozni - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.

(Nyitóképünk illusztráció.)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek