Az idős férfi több mint 12 kilométert haladt szabálytalanul, amikor egy személyautónak ütközött. A balesetben négyen sérültek meg, őket az Országos Mentőszolgálat kórházba szállította. A felvételeken látszik, ahogy egy pihenőből szabálytalanul fordul rá a forgalommal szembeni irányba az autós, majd végig a belső sávban halad és a fertőendrédi csomópontnál ütközik a szabályosan közlekedő járművel.
Az elmúlt időszakban több hasonló baleset is történt. A jármű vezetője itt is eredetileg szabályosan, a menetiránynak megfelelően közlekedett, majd kiment egy pihenőbe és onnan fordult rá szabálytalanul balra a pályára. Úgy, hogy tudnia kellett, egy gyorsforgalmi úton közlekedik, a pihenőből kivezető út vonalvezetése, táblázása is mind úgy van kialakítva, hogy gyakorlatilag rávezeti a sofőröket a pálya megfelelő irányára.
A hasonló esetek elkerülése érdekében a Magyar Közút munkatársai arra kérnek minden közlekedőt, ha eltévesztenek egy kijáratot a gyorsforgalmi utakon, ne essenek pánikba, ne tolassanak vissza, ne forduljanak meg. Álljanak meg egy pihenőnél vagy a következő csomópontnál szabályosan hagyják el a pályát, húzódjanak félre és kérjenek segítséget a 112-es segélyhívó számon vagy diszpécsereiktől.
