A vádirati tényállás szerint a 30 éves férfi és a 29 éves sértett hölgy korábban élettársak voltak, azonban 2021 augusztusában a hölgy szakított a terhelttel.
A férfi nem tudta feldolgozni a történteket, 2021 novemberében megkísérelte ismét felvenni a kapcsolatot a hölggyel, aki ettől elzárkózott. Ebbe a férfi nem tudott belenyugodni, felkereste a sértettet az otthonánál, és mindenáron beszélni szeretett volna vele.
Mivel erre a hölgy továbbra sem volt hajlandó, a férfi bosszúból elküldte a birtokában lévő, a sértettről készült intim felvételeket a hölgy egy ismerősének, és a hölgy főnökének is. Azzal fenyegetőzött, hogy a képeket további személyeknek is el fogja küldeni.
Pár nap alatt azonban megbánta tettét, sőt fel is jelentette saját magát a rendőségen, ekkor azonban már a sértett is tett feljelentést.
A férfit az ügyészség különleges személyes adattal visszaélés vétségével vádolja. Vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
(Nyitóképünk illusztráció.)
