Új történelmi mélypontra zuhanhat a forint

A magyar deviza március elején érintette meg a 400-as lélektani határt, és azóta sem volt ennyire közel hozzá.

Nem nyugtatta meg a piacot az MNB keddi kamatdöntése, illetve az azt követő kommunikáció, így szerda reggelre a 398-as szintig gyengült a magyar deviza - hívta fel a figyelmet a portfolio.hu . A lap emlékeztet, hogy a magyar deviza március elején érintette meg a 400-as lélektani határt, és azóta sem volt ennyire közel hozzá.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Mindez annak ellenére történt, hogy az MNB mindent megtett, hogy fordítson a negatív tendencián. Ugyan a Monetáris Tanács megfelezte az eddigi havi alapkamat-emelési tempót, de Virág Barnabás jelezte, hogy az irányadó ráta esetében nem változtatnak, maradhat a 30 bázispontos szigorítás csütörtökön. A lap szerint csak találgatni lehet, hogy a jegybanki kommunikáció miért nem győzte meg a piacot.

A lap még megjegyzi, hogy a május kifejezetten rosszul sikerült a forint számára, hiszen egy hónap alatt 5,2 százalékkal gyengült az euróval szemben, miközben a lengyel zloty minimális, 0,4 százalékos esést mutatott, a cseh korona pedig több mint másfél százalékkal erősödött.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek