Palkovics: a mikrocégek energetikai költségeit továbbra is támogatja a kormány

A kormány továbbra is támogatja a mikrocégek energetikai költségeit - mondta a technológiai és ipari miniszter szombaton Felsőrajkon, a nemzetközi térségi kiállítás és vásáron.

Palkovics László kifejtette: a kis- és mikro vállalkozások a korábbi időszakban is fókuszban voltak, és ez a jövőben is így lesz. A kormány intézkedései pozitív hatással lesznek a működésükre, a mikrocégek "benn maradnak a rezsicsökkentésben" és ebből tudnak majd profitálni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az intézkedés célja, hogy a kisvállalkozások tudjanak működni, és az üzleti modelljüket ne rongálja az energiaválság - fűzte hozzá.

Jelenleg Európában Magyarországon a legalacsonyabb az áram, a gáz ára - fűzte hozzá. Kitért arra is, hogy a következő négy évben az energetika, az iparfejlesztés mellett kiemelt szerepet kap az élelmiszeripar fejlesztése. Arányaiban a legtöbb forrás erre a területre jut.

MTI

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek