A Nemeskéri Evangélikus Egyházközséghez tartozó újkéri (szopori) evangélikusok régi vágya teljesült a régi imaház felújításával. A településrész egy gyünyörűen megújult épülettel lett gazdagabb, a közösség pedig egy megtartó imahellyel. Az ünnepi alkalmon örömmel vették birtokba a megújult közösségi épületet a gyermekek és a felnőttek is.
Az imaház a Magyar Falu Program támogatásából, közel harminc millió forintból újult meg. Átadásán igét hirdetett Szemerei János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke, köszöntőt mondott Gömbös Tamás, a helyi evangélikus gyülekezet lelkésze, dr. Tóth Károly, a Soproni Evangélikus Egyházmegye esperes-helyettese, Horváth Ilona, a Nemeskéri Evangélikus Egyházközség felügyelője, Joó Ferenc, az egyházközség újkéri presbitere, Sulyok Balázs József, Újkér polgármestere és Mészáros Tamás, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület felügyelője.
Az istentisztelet után a gyülekezet hittanosai énekkel köszöntötték a gyülekezetet, Vers Andrásné Pacz Genovéva gitár-kíséretével.
