A benzinkutasok azt kérik az autósoktól, spóroljanak az üzemanyaggal

A hatósági árak hiánygazdaság kialakulásához vezetnek.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója a turistaszezonra, valamint az OMV schwechati olajfinomítójának üzemzavarára hivatkozott, amikor a Mol korlátozottan rendelkezésre álló üzemanyagkészletéről beszélt, ami miatt 100 literről 50 literre korlátozták az egyszerre tankolható mennyiséget.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Egri Gábor, a Független Benzinkutasok Szövetségének elnöke szerint ugyanakkor a hatósági ár vezetett a mostani hiányhoz, a korlátozás pedig egyértelműen azt jelzi, hogy fogyóban az üzemanyag mennyisége az országban – írta meg a Telex .

Egri szerint a kisebb kutakon már hetek óta jelen van a Molnál még csak most bevezetett limit, viszont még annál is jóval kisebb mennyiségben, 5-10-20 literben meghatározva, mindeközben a leadott rendelésnek is csupán a 66%-át kapják meg.

A szövetség elnöke arra kérte az autósokat, amennyiben lehetséges, autó helyett használjanak inkább tömegközlekedési eszközöket, illetve ha mindenképpen járművel közlekednének, mérlegeljék az útvonalakat, ezzel is mérsékelve a fogyasztást.

Felhívta továbbá a figyelmet arra, hogy közel üres tankkal senki ne induljon útnak, nehogy a legközelebbi kútnál ellátási problémákba ütközzenek. „Azzal a határozott kéréssel fordulunk a magyar autós társadalomhoz, hogy kezdjenek el spórolni az üzemanyaggal, elfogyhat az üzemanyag Magyarországon” – mondta.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek