Gyakorlati oktatásfejlesztés a Soproni Egyetemen

Az oktatási fejlesztésekhez kapcsolódó digitális innováció célja a hallgatók magas szintű gyakorlati tudásának fejlesztése, elősegítve ezzel munkahelyi elhelyezkedésüket.

Egységes alapelvek mentén újult meg az egyetem teljes képzési portfóliója. Ez a fejlesztési folyamat a piaci partnerek visszajelzéseire támaszkodott, akik az elkészült tantervek összeállításában is részt vállaltak. A képzések reformálásakor nagy hangsúlyt fektettek a tudás gyakorlati alkalmazására, hogy a hallgatók diplomájuk megszerzését követően képesek legyenek az ismeretek megfelelő szintű alkalmazására.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- Digitális tudásátadási módszerek révén a hallgatók egyes tantárgyak esetében már meg tudják szerezni - minimális oktatói közreműködés mellett -, az elméleti tudást, de képzéseink középpontjában a gyakorlati alkalmazhatóság áll, hogy a hallgatók ezzel is növeljék a munkához jutás és a szakmai sikerek esélyét. A felgyorsult, változásokkal teli mindennapok közepette a gazdasági élet szereplői kész, megfelelő gyakorlati tudással is rendelkező szakemberek képzését várják el. A versenyhelyzetben egy adott pozícióra nagy előnnyel pályáznak azok, akiket feladatokra összpontosítva azonnal munkába lehet állítani - mondta el Dr. Katona György, a Soproni Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Az online szolgáltatások segítségével, a gyakorlati oktatás mellett hatékonyabban szervezhető a hallgatók tanulási tevékenysége. Pályázati források felhasználásával létrejön a digitális módszertani központ, amelynek kiemelt szerepe lesz a minőségi digitális oktatási tartalmak megvalósulásában. A modern távoktatási elemek igénybevételével a levelező szakokon is csökkenhet a konzultációs alkalmak száma. A karokon olyan oktatótermek is létrejönnek, ahol a jelenléti oktatás valós időben, online nyomon követhető, ezekbe akár külső helyszínről is be lehet csatlakozni és interaktív módszerek segítségével közös feladatmegoldásokra is lehetőség nyílik.

- Célunk egy olyan digitális oktatás-módszertani központ kialakítása, amelyben lehetőség lesz kimagasló tartalmi és technikai színvonalú, időről-időre frissülő oktatási anyagok létrehozása, amely a hallgatók számára minimális oktatói tutorálás mellett folyamatosan elérhetővé válik. Fontos különbséget tenni a kényszerből létrejött távolléti oktatás és a távoktatás között, hiszen ez egy olyan módszertani lehetőség, amely az oktatók és a hallgatók közötti személyes konzultáció idejét is felértékeli - tette hozzá a rektorhelyettes.

Az elmúlt évben a Soproni Egyetem a Szegedi Tudományegyetemmel és a Miskolci Egyetemmel indított közös kurzusokat a hatékony fenntarthatóság témakörében. A projektgazdák kiemelt célja volt, hogy további felsőoktatási intézmények csatlakozásával minél szélesebb körben alakítsanak ki együttműködést a felsőoktatásban, ezáltal egyre több hallgatónak egyre több témát kínálhassanak ebben az új oktatási formában. A forradalmian új kezdeményezés sikere az együttműködés kiszélesítését hozta a Magyar Testnevelési és Sporttudományi és a Pannon Egyetem irányába. Az együttműködő egyetemek a meglévő eddigi hét fenntarthatósági kurzust kibővítve új tématerületekkel fogják erősíteni gyakorlatorientált képzéseiket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek