Közel négy éven keresztül élt vissza a benzinkártyával

Az ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfi ellen, aki közel négy év alatt több mint 3,7 millió forint értékben tankolt a saját céljaira a céges benzinkártyával.

A vádirati tényállás szerint a 48 éves férfi egy segélyszervezetnél dolgozott sofőrként, feladata volt a szervezet járművét használni, arról menetlevelet vezetni, a járműhöz tartozó benzinkártyával tankolni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A terhelt 2016 szeptemberében került új autóra, ettől az időponttól kezdve közel négy éven keresztül, 2020 júniusi lebukásáig a benzinkártyát saját céljaira is felhasználta. Ez idő alatt több mint 9.900 liter üzemanyagot vásárolt saját céljára, ennek értéke több mint 3,7 millió forint.

A férfit az ügyészség minősített, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntettével vádolja. Vele szemben öt évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság érdemben bírálja el a sértett polgári jogi igényét - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek