A vádirati tényállás szerint a 30 éves férfi 2021 szeptemberében, a hajnali órákban Győr belvárosában keveredett nézeteltérésbe egy társasággal, melynek során elesett és az arcán megsérült.
Emiatt rendőri intézkedésre került sor, és a férfihez mentőt is hívtak. A mentősök elkezdték a terhelt ellátását, majd mikor közölték vele, hogy a fejsérülése miatt be kell vinni a kórházba, a vádlott ellenszegült, ki akart szállni a mentőből.
Azért, hogy ezt megakadályozza, a mentő 41 éves sofőrje a terhelt elé állt, aki ezért rátámadt, a gépkocsivezető felé ütött, ami éppen súrolta a sértett arcát. A sofőr megpróbálta lefogni a terheltet, aki ekkor egyszer meg is harapta a sértettet, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett - írja sajtóközleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
A férfi ellen az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és könnyű testi sértés miatt emelt vádat, és indítványozta, hogy a bíróság elzárásra ítélje.
