Egy kakas halála: elzárásra ítélhetik az állatot megölő férfit

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 25 éves férfi ellen, aki munkahelyén úgy vágott földhöz egy kakast, hogy az elpusztult.

A vádirati tényállás szerint a 25 éves férfi 2021 májusában egy Győr melletti településen lévő baromfitelepen dolgozott. Munkája során egy nap kollegáival a tenyészkakasok súlyát mérték. A terhelt szabálytalanul, a nyakuknál fogva emelte fel az állatokat, így adva tovább a mérlegelésre. Mikor munkatársai szóvá tették, hogy normálisan, a szárnyuknál fogva emelje meg az állatokat, a vádlott nagyon indulatos lett. A kezében tartott két állatot nagy erővel a földhöz vágta, és trágár szavak kísértében elhagyta az istállót.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A bántalmazástól az egyik kakas a helyszínen elpusztult, a másiknak azonban semmi baja nem lett.

A férfi ellen az ügyészség minősített állatkínzás miatt emelt vádat, és indítványozta, hogy a bíróság elzárásra ítélje.

A nyomozást az ügyben a Győri Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek