Gyopáros: a Modern városok programban várhatóan a projektelemek fele jövőre elkészül

A 270 projektelemet tartalmazó Modern városok program fele várhatóan jövőre elkészül - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Sopronban, miután megtekintette a program keretében kétmilliárd forintból felújított Lenck-villát.

Gyopáros Alpár ismertette, hogy ezzel nemcsak Sopronban, hanem országos szinten is jól áll a program. A 270 projektelemből 86 már elkészült, az év végéig pedig összességében 120 beruházás fog lezárulni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A 4000 milliárd forintos keretösszegből 1800 milliárd forintot már kifizettek, a jövő évi költségvetési tervezetben pedig 270 milliárd forint van előirányozva a programra. Ezzel a keretösszeg felét is elérik 2021-ben - mondta. Kiemelte, hogy a program előrehaladása rendkívül jó Sopronban, a programelemek egy része megvalósult, egy része kivitelezési vagy olyan tervezési szakaszban van, hogy a kivitelezés bármikor elindulhat.

Kifejtette, hogy az M85-ös gyorsforgalmi út idén elér Sopronig, ez a legfontosabb programeleme a soproni beruházásoknak. A történelmi belváros megújítása is folyamatban van, ennek keretében utcák, terek, homlokzatok újultak meg, és készül el a Lenck-villa is a közeljövőben. Folyamatban van az uszoda és az ipari park fejlesztése, várhatóan a Fertő-parton is elkezdődnek a látható munkálatok - sorolta a kormánybiztos.

Farkas Ciprián polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta, hogy az épület és a hozzá tartozó kert már elkészült, jelenleg a Soproni Múzeum interaktív néprajzi és kézműipari kiállítótereit alakítják ki. Az épületet még a nyáron átadják. Hangsúlyozta, hogy az új közösségi tér az épülettel és a kerttel "visszaad, megcsillant valamit Sopronnak abból a patinájából, amelyet a második világháború után elveszett". Kiemelte, hogy a Modern városok program jól reflektál a város szükségszerű kihívásaira.

Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője a villa történetét felidézve elmondta, hogy az épület idén 130 éves. Lenck Emil kezdte el építtetni 1890-ben. A család két évvel később költözött a villába, azonban az 1900-as bankválság során csődbe ment a család, a villa 13 évvel később múzeumként funkcionált tovább.

Az épület állaga annyira megromlott, hogy 1990-ben bezárták a látogatók előtt. Többször is szerették volna az előző évszázad során felújítani, azonban csak kisebb munkálatok valósultak meg.

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) polgármester, Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Barcza Attila (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő és Csiszár Szabolcs (Fidesz-KDNP) alpolgármester (j-b) a Modern Városok Program keretében megújult Lenck-villa átadásán Sopronban 2020. június 13-án.
MTI/Nyikos Péter
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek