Szimulátoros gyakorlattal is lehet majd jogosítványt szerezni

Azt még egyelőre nem lehet tudni, hány órát válthatnak ki a tanulók ezzel.

Egy augusztus 1-jén megjelent rendelet szerint jövőre már szimulátoron is meg lehet szerezni a jogosítványt, de azt még egyelőre nem lehet tudni, hány órát válthatnak ki a tanulók ezzel.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szimulátor abból a szempontból feltétlenül jó, hogy olyan veszélyes helyzeteket is lehet gyakorolni velük, amit a közlekedésben nem.

Egy szimulátor 8-10 millió forintba is kerülhet, így felmerül a kérdés, hogy vajon hány autósiskola engedheti meg magának egy ilyen eszköz beszerzését, illetve ez mekkora mértékben hat majd ez a jogosítvány megszerzésének az árára.

Pluszköltséggel járhat az is, hogy az oktatóknak legkésőbb százhúsz perccel az óra előtt azt is rögzíteniük kell, hogy melyik tanuló mikor és hol hajt ki a forgalomba, illetve mikor fejezi be a vezetést.

Az óraelszámolás percalapú lesz. A RTL Híradójának nyilatkozó oktató szerint, ha az új rendszer bonyolítani fogja az adminisztrációt, akkor lesznek, akik elhagyják a pályát, holott már így is kevés az oktató.

A Technológiai és Ipari Minisztérium szerint a szimulátor csak választható, és beruházási költsége megegyezik egy oktatóautó árával. A fenntartási költsége viszont jóval alacsonyabb. A tárca közlése szerint a részletek kidolgozása még folyamatban van, a szimulátoros képzések leghamarabb egy év múlva indulhatnak.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek