Már tízezren csatlakoztak Jakab Péterhez

A politikus a Facebook-oldalán jelentette ezt be.

A tegnapi nap folyamán kiderült, hogy már hivatalos Jakab Péter távozása a Jobbik-frakcióból, de nem adja vissza a mandátumát. A mai napon pedig a párt Pest megyei elnöke, Zágráb Nándor, nagykőrösi önkormányzati képviselő lépett ki a pártból, mert számára „Jakab Péter kiszorítása a jobbikból volt az utolsó csepp a pohárban!”

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Most Jakab egy Facebook-posztban azt állítja, hogy már 10 ezer ember csatlakozott hozzá egyetlen nap alatt.

„Tegnap arra kértelek benneteket, csatlakozzatok hozzám, hogy együtt küzdhessünk a kormányváltásért. Egy nap se telt el, és máris 10 ezren döntöttetek úgy, a nép pártjára álltok! Az ellenzék nem aprózódik! Újjáépül! Köszönöm nektek!” – olvasható a bejegyzésében.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek