A közelmúltban nyílt meg Sopron első vegán étterme, Bécsben pedig megnyílt Ausztria első, teljesen vegán Burger Kingje. Én nem vagyok egy nagy vegán, de ez kifejezetten megmozgatta a fantáziámat. Közismert tény, hogy ami igazán káros, az a legfinomabb. Így van ez a gyorsételekkel is, bizonyos, nem túl sűrű időközönként szívesen látogatok el egy-egy gyorsétterembe.
Ausztriában egyébként a Burger King azért is különleges, mert az alap szortimentből gyakorlatilag mindent lehet "plant based" verzióban kérni. Whopper? Nem gond. Cheeseburger? Naná! Chicken nuggets? Még ez is lehetséges, bár nem a legjobb. Az első bécsi vegán Burger King egyébként a Westbahnhof, azaz a Nyugati pályaudvar mellett, a metróaluljáróban található. Amikor arra jártam, épp alig voltak, de egy-két metrószerelvény befutása után máris sor alakult ki.
A kínálat pedig egy az egyben az, ami egy normális gyorsétteremben, csak itt minden vegán. Ha emiatt kevesebb szarvasmarhát ölnek le, ami esetleg meg sem születik, így metángázt sem tud termelni, már megérte. Az árak némileg magasabbak, mint egy sima húsos étteremben, de ott is 40 eurócent felárat kell fizetni a gyorsételek növényi alapú verziójáért, ami még 400 forintos euróval számolva sem jelentős tétel.
A sajtburger a fotókhoz képest pont annyira demotiválóan nézett ki, mintha egy sima Burger Kingben vettem volna. viszont itt a Vegetarian Butcher "húspogácsája" volt benne, illetve sajt helyett is "ch**se" volt. Ízre pedig... Szinte megkülönböztethetetlen a húsos verziótól. Hasonlóképp tudnám jellemezni a vegán Whopper Juniort is. De legalább a csomagoláson kaptam egy mini vegan feliratú matricát is. Ötletes. Ez alkalommal nem, de korábban megkóstoltam már a vegán chicken nuggets-et is, az viszont nem nyerő. Van, amit egyszerűen nem lehet növényi összetevőkkel szintetizálni, ez pedig pont olyan.
Magyarország sajnos ebben is lemaradásban van, itt nemhogy vegán Burger King nincs, de még az alap szortimentet sem lehet kérni húsmentes verzióban. Nálunk egyelőre egyetlen ilyen van, az a Plant Based Whopper, amit ajánlok mindenkinek, próbálja ki. Lehetne is vaktesztet csinálni, vajon rájön-e az ember, hogy a húsos, vagy a húsmentes verziót választja.
Egy viszont biztos, attól, hogy egy Burger Kinges étel vegán, még nem lesz egészségesebb. Pont.
