A Jobbik munkaszüneti nappá tenné december 24-ét

A párt szerint a karácsonyi vásárlásokat az emberek más napokra is be tudnák ütemezni, a kereskedelmi üzletek üzemeltetői pedig energiát spórolnának a zárva tartással.

A Jobbik ismét benyújtotta törvénymódosító javaslatát Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánításáról. E szerint egy évben munkaszüneti nap lenne:

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

január 1.,

március 15.,

nagypéntek,

húsvéthétfő,

május 1.,

pünkösdhétfő,

augusztus 20.,

október 23.,

november 1. és

december 24–26.

Az ellenzéki párt szerint a kormány soha nem támogatta a jelenlegi szabályozás megváltoztatását. Mindig az volt a Fidesz érve, hogy a munkaszüneti napok számának a növelése gyengítené a gazdaságot és a versenyképességet, de ez nem igaz - írja a Jobbik a közleményében.

December 24-én kétségkívül a kereskedelemből folyik be a legtöbb bevétel, de ezen vásárlásokat az emberek más napokra is be tudják ütemezni, különös tekintettel arra, hogy az advent alatt gyakorlatilag végig – hétvégente is – nyitva tartanak a boltok . idézi a napi.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek