Drága és rossz lesz a menza

Se a korábbi árakat, se a minőségi elvárásokat nem tudják tartani a szolgáltatók.

Harminc százalékkal drágulhat az iskolai közétkeztetés szeptemberben az alapanyagok, a rezsi és az üzemanyag áremelkedése miatt – mondta az InfoRádiónak a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének elnöke. Zoltai Anna szerint a menzát működtetők ebben a gazdasági környezetben már nem tudnak megfelelni a minőségi követelményeknek sem.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ezt jelentheti, hogy egyetlen étkezés ára meghaladja az 1000 forintot - írja a napi.hu - Minden sokkal drágább lett, az alapanyagok, a rezsi és a céges autók üzemanyaga is, továbbá érthető módon a dolgozók is magasabb bért követelnek, tehát a közétkeztetőknek is muszáj árat emelniük – fogalmazott Zoltai.

A Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetségének – a KSH árakra alapozott – becslése szerint már tavasszal 30 százalékos emelkedés volt tapasztalható, vagyis a tanév kezdete előtt nagyjából ilyen mértékű „átalakításokra” kell számítani a közétkeztetés térítési díjaiban. „De benne van a kockázat a rendszerben – jegyezte meg a szakember –, hiszen senki nem tudja, hogy az év végén még milyen árváltozások, emelkedések lesznek, amelyek hatással lesznek a rendszerre.”

A közétkeztetők szövetségének elnöke ebben a helyzetben nem tartja szerencsésnek, hogy a kormányzat éppen most kezdte ellenőrizni a 2014-ben bevezetett szigorú szabályok alkalmazását, nevezetesen, hogy teljesülnek-e a korcsoportokra lebontott kötelező napi energia- és tápanyagbeviteli értékek a menzákon. Zoltai Anna szerint ez a rendelet, főként a jelenlegi gazdasági helyzetben, betarthatatlan. Ezt tavasszal már jelezték az illetékes államtitkárságnak.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek