Töltődnek a gáztározók, de nem eléggé

Még mindig azon áll minden, hogyan működik majd télen a szállítás.

Idén június eleje és augusztus közepe között naponta átlagosan 23 millió köbméternél is több került a magyar gáztárolókba – mutat rá a G7.hu . Ezzel 1,8 milliárd köbméter tartalék gyűlt össze az időszakban, ez azonban nem számít kiugró értéknek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Telex rámutat, hogy július közepén Szijjártó Péter arról beszélt, hogy Magyarországon 44 százalékos a földgáztározók töltöttségi szintje. Ez azonban annyiban csalóka, hogy sok tárolási lehetőségünk van. Ennek a nagy kapacitásnak köszönhető, hogy Magyarország az éves fogyasztás 25,5 százalékát már betárolta július közepére, miközben Európában ez az átlag 16,7 százalék.

A magyar tárolói kapacitás az egész ország éves fogyasztásának kétharmadát fedezné. A kormány július 7-én felhatalmazást adott a piaci alapú, azaz a hosszú távú szerződésekhez képest a mostani árakon szinte biztosan drágább, de legalább többletet jelentő mennyiség vásárlására.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek