Amikor Niki Lauda első futamgyőzelmét aratta Sopronban

Öveket becsatolni! A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. újra megidézi a legendás soproni autóversenyeket a LőVÉRkeringés elnevezésű rendezvényen.

1929-ben szervezett először autóversenyt a Soproni Automobil Egyesület Sopron és Brennbergbánya között, a második Hegyiversenyen a legendás Afrika-kutató, Almássy László is futamgyőztes volt… Néhány évvel később a „száguldó cirkusz” beköltözött a városba, és 1969-ig a Lőver körúton robogtak a versenyzők: motorkerékpárok, túraautók, versenyautók…

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. a legendás futamokat szeretné megidézni egy családi nap erejéig szeptember 4-én a KRESZ-parkban és annak környékén. Startpisztoly ugyan nem dördül el, de minden bizonnyal sokak számára nosztalgikus lesz ez a vasárnap délután, ahová várják a régi szemtanúkat, versenyzőket, érdeklődőket és a műfaj mai rajongóit egyaránt. Igazi családi programot állítottak össze a szervezők. Délután két órától már autós tematikájú játékokkal, retro kisautókiállítással és nosztalgia büfével várják a családokat. Három órakor lesz a hivatalos nyitány, amikortól a Szent Orsolya Óvoda közreműködésével játszóház kezdődik, a soproni Autó-Motor Veterán Klub „öreg motorosai” bemutatják régi kétkerekű járműveiket, a Soproni Gokart Egyesület jóvoltából pedig ki lehet próbálni a mai gokartokat is. A Wilfing Áron Egyesület közlekedésbiztonságai játékokkal érkezik, és lesz egy retro busz is, amelyik 20 percenként körbeviszi az 5,27 km-es egykori versenypálya nyomvonalán az érdeklődőket – persze szakavatott idegenvezetéssel.

A nap fő attrakciója az a Formel V Beach típusú 1965-ös versenyautó lesz, amit Schlosser Zoltán, a veterán klub vezetője közel tíz év alatt állított helyre. Ez az autó „unokatestvére” annak a modellnek, amellyel 1969 nyarán Niki Lauda is elindult a soproni versenyen – első futamgyőzelmét is itt aratta. A LőVÉRkeringés délutánján bárki megcsodálhatja ezt a meseszép járművet, az újjáépítésről pedig vetített képes előadás is elhangzik majd, és fél hét óra körül felbőg a régi-új motor – Schlosser Zoltán megy vele néhány tiszteletkört a KRESZ parkban. 16 órától bábszínházi előadás, 17 órától fúvósmuzsika szórakoztatja majd a közönséget, 18 órától Tóth Zsombor soproni Forma1-es fotóriporter élménybeszámolóját hallhatjuk, 19 órától pedig Bolodár Zoltán Retro Sopron vetítése következik: az egykori lővereki motor- és autóversenyekről. Este 20 órakor Lorán Barnabás, vagyis TRABARNA zárja a programot – valószínűleg sok nevetéssel kísérve.

Schlosser Zoltán és a gyönyörűen felújított Formel V Beach.

A LőVÉRkeringés az idén 4. alkalommal szerveződik a KRESZ-park környékén, célja a városrész értékeinek feltárása, a helyi identitás erősítése és hogy egyfajta lendületet adjon ismét ennek a körzetnek. A programon minden esetben szerveznek VÉRADÁST is: ezúttal 15 és 18 óra között lehet vért adni a Vöröskereszt sátrában, illetve a PlazmaPont is várja mindazokat, akik szeretnének és tudnak segíteni másokon ezekben a nehéz hónapokban.

A szervezők azt remélik, erre a délutánra kilátogatnak olyanok is, akiknek valamilyen saját emléke, története, családi legendája van az egykori versenyekkel kapcsolatban. Várják azt is, hogy előkerülnek féltve őrzött kincsek ezekről a futamokról: serlegek, fotók, filmfelvételek, plakátok, műsorfüzetek… Egyfajta helytörténeti gyűjtőmunka is megkezdődhet ezen a vasárnapon… hiszen máig sokan emlegetik az akkori Grand Prix-k hangulatát. Addig is: öveket becsatolni! - üzenik a szervezők. Szeptember 4-én LőVÉRkeringés!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek