Törökországban nyomtatnak magyar útleveleket

Törökország nem csak 250 ezer magyar útlevelet nyomtathat, de más országokét, köztük a franciákét is náluk fogják előállítani.

Egy török lapból, a Hürriyetből értesülhettünk, arról, hogy magyar útleveleket fognak nyomtatni Törökországban. A hírt a hvg.hu írta meg. A török lap szerint ezt az ország belügyminisztere jelentette be.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Hétfőn újfajta, immár biometrikus útleveleket kezdett nyomtatni Törökország. Az ennek örömére összehívott sajtótájékoztatón a Hürriyet szerint Szulejmán Szojlu török belügyminiszter azt mondta, Törökország most már nemcsak saját, de más országok útleveleit is nyomtatni fogja, köztük Magyarországét is.

„Megállapodásunk van Magyarországgal, idén mintegy 250 ezer magyar útlevél nyomtatására. Később francia útleveleket is fogunk nyomtatni”.

Ez egyébként trendforduló, mert eddig a török útleveleket egy – a Hürriyet által meg nem nevezett – európai országban nyomtatták, de a partnercég a chiphiány miatt nem tudta tovább vállalni a feladatot.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek