Rendszeresen zaklatta, személyi szabadságában korlátozta volt barátnőjét

A férfi nem tudta elfogadni, hogy a nő – ismét – szakított vele, ezért rendszeresen zaklatta, személyi szabadságában korlátozta volt barátnőjét. Négy és fél év szabadságvesztést is kaphat.

A férfit személyi szabadság megsértésének bűntette és más bűncselekmények miatt a bíróság korábban három évre próbára bocsátotta. A próbaidő hatálya alatt újabb bűncselekményeket valósított meg, ami miatt a Győri Járási Ügyészség ismételten vádat emelt vele szemben.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A vádirati tényállás szerint a férfi idén tavasszal megragadta a nő nyakát, elvette a kulcsait és a telefonját, majd bezárta a nőt a sértett győri lakásába, ahonnan azt követően engedte ki, hogy a nő beleegyezett a vele való találkozásba.

Egy hónappal később újra megjelent a nő otthonánál, ahonnan nem engedte le a sértettet a mélygarázsba. A nő a biztonsági szolgálat értesítésével szabadult szorult helyzetéből.

Egy héttel később a férfi újra megvárta a nőt a lakásánál, ahol kitépte a nő kezéből a kulcsait és a telefonját, mire a nő elfutott a helyszínről. Ekkor a férfi utána kiáltott, hogy az autójában találja meg a holmiját. A nő futva indult az autójához, ahol a férfi utolérte, belökte őt az autó hátsó ülésére, lezárta az ajtókat és az autóval elindult a Duna felé – azzal fenyegetőzve, hogy a Dunába hajt. A nőt végül azt követően engedte el, hogy megígérte, hajlandó a férfival találkozni.

Mindezeken felül a férfi ebben az időszakban hallgatózott a sértett lakásánál, és az ajtót rugdosva azt követelte, a nő mondja meg neki, kivel beszél telefonon; szóban inzultálta őt az utcán; illetőleg két hónap alatt több mint 500-szor zaklatta telefonon.

Az ügyészség a férfit folytatólagosan elkövetett zaklatás vétségével és folytatólagosan elkövetett személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolja. Vele szemben négy és fél év szabadságvesztés is kiszabható - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatójában.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek