A kormány rendeletben korlátozza a szénexportot

A péntek esti Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a kormány megalkotta a rendeletet az állami intézmények 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentéséről.

Korlátozza a kormány a hazai kitermelésű szén külföldre vitelét – írja a Telex a Magyar Közlöny alapján. A jogszabály szerint kilencfajta széntermék csak az energiapolitikáért felelős miniszternél történt regisztrációt és a bejelentés tudomásulvételének visszaigazolását követően értékesíthető külföldre, illetve vihető ki az országból.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A péntek esti Magyar Közlönyből az is kiderül, hogy a kormány megalkotta a rendeletet az állami intézmények 25 százalékos gázfogyasztás-csökkentéséről (a kórházak és szociális intézmények kivételével). A jogszabályból kiderült, hogy ez a 2023-as évre is vonatkozik.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek