Elárulták, miért nő brutálisan a rendszerhasználati díj a rezsiszámlákon

Az áram esetében már nyáron megemelték az átviteli díjat, a gáznál októbertől emelkedik a rendszerhasználati díj.

Többe kerül az energiahálózatok működtetése az elszálló áram és gázárak miatt, ezért kell emelni az úgynevezett rendszerhasználati díjakat – mondta az RTL Híradónak egy energiapiaci szakértő, miután többen jelezték: nem értik, miért nő ez a költség is a számlában. Az áram esetében már nyáron megemelték az átviteli díjat, a gáznál októbertől emelkedik a rendszerhasználati díj.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A drágulást alapvetően a fogyasztás alapján fizetendő úgynevezett átviteli díj okozza. Az áram esetében az Energiahivatal idén nyáron emelte három és félszeresére ezt a díjat.

„Az áramellátáshoz szükséges rendszereket, vezetékeket, transzformátorokat fenn kell tartani, a karban kell tartani, ott emberek dolgoznak, gépek, eszközök működnek, ezekhez pedig éppúgy energia kell, mint akár itthon működtetni mondjuk egy gázrezsót vagy felkapcsolni a lámpát. Ezeknek a díját fizetjük meg a rendszerhasználati díjban” – magyarázta a televíziónak Holoda Attila energiapiaci szakértő.

Most azért tapasztaljuk ezt a brutális emelkedést a rendszerhasználati díjban, mert ez egy piaci szolgáltatás, amit az MVM végez, de a cég ugyanúgy a piacról szerzi be hozzá az energiát és az energia-áremelés az őket éppúgy érintette, mint a fogyasztókat érinti – mondta Holoda.

A rendszerhasználati díj emelése októbertől a gázszámlákon is látható lesz. A köbméterenkénti 20 forintos drágulást azonban a számlának csak a rezsicsökkentéssel fizethető mennyiségen felüli részében érvényesítik. Ez az úgynevezett lakossági piaci ár, ami októberben, novemberben és decemberben nagyjából 752 forint lesz köbméterenként.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek