A Sárvári Járási Ügyészség különösen jelentős mennyiségű veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben lévő, rovott múltú férfival szemben, aki a vád szerint 2018 nyarától, három éven keresztül engedély nélkül ólomakkumulátorokat hozott be Ausztriából – közölte lapunkkal a Vas Megyei Főügyészség.
A férfi összesen 10,29 tonna akkumulátort szállított engedély nélkül, és adott le különböző hulladékgyűjtő telepeken és több mint 1,6 millió forint bevételre tett szert.
A Sárvári Járási Ügyészség a vádlottal szemben börtönbüntetés kiszabását, közügyek gyakorlásától eltiltását és a bűncselekményből származó 1,6 millió forint vagyonelkobzását indítványozta.
Akkumulátoros ügye van a Szombathelyi Járási Ügyészségnek is, amely ugyanilyen bűntett miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben lévő, rovott múltú férfival szemben, aki a vád szerint 2018 decemberétől, három éven keresztül 6 tonna ólomakkumulátort hozott be tehergépjárművekkel és személyautókkal engedély nélkül, ugyancsak Ausztriából.
Az akkumulátorokat és különböző hulladékgyűjtő telepeken adta le, amiből több mint 1,1 millió forint bevételre tett szert.
A Szombathelyi Járási Ügyészség a visszaeső vádlottal szemben elzárás kiszabását, és a bűncselekményből származó bevétel vagyonelkobzását indítványozta
