A vádirat szerint az akkor 21 éves férfi tavaly tavasszal a késő délutáni időpontban megjelent egy kapuvári általános iskola udvarán, ahol összeszólalkozott az ott tartozó kiskorúakkal.
Közülük az egyik fiút ököllel úgy arcon ütötte, hogy a fiú elesett. Az ő segítségére siető lányt – szintén ököllel – úgy megütötte, hogy a lány az eszméletét vesztette. Ezt követően megpróbálta megütni az őt megállítani próbálni másik fiút, de mivel ő elhajolt, egy harmadik fiút ütött meg, szintén az arcán.
A sértetteknek az ökölütésektől könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.
A megütött kiskorúak közül kettő terjesztett elő magánindítványt az őt ért bántalmazás vonatkozásában - tudatta a megyei főügyészség.
Az ügyészség vádirata nyomán a Csornai Járásbíróság az elkövetőt büntetővégzésben egy év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. A próbaidő időszakára a bíróság elrendelte a vádlott pártfogó felügyeletét is.
(Nyitóképünk illusztráció!)
