A hét közepén rendezték meg Sopronban a Borászati és Gasztronómiai élménynap, a Kékfrankos hangjai című rendezvényt, ahol a Ripost munkatársa tobzódott az élvezetekben, és beszélgetett a helyi szakemberekkel.
A megnyitón Dr. Schneider István Gábor, a Soproni Borvidék Hegyközségének alelnöke többek között arról beszélt: a Soproni borvidék most érkezett az ébredés fázisába.
Egy ékszerdobozban vagyunk itt, így a célunk mi más is lehetne, mint az, hogy megismertessük ezt másokkal is. Örvendetes, hogy sok támogatást kapunk a soproni önkormányzattól és a kormánytól is – fogalmazott az alelnök.
„Létrehozunk egy közösségi vinotékát is Sopronban a Deák téren, ahol az összes soproni termelő bora megtalálható lesz. Célunk, hogy helyzetbe hozzuk a soproni bort” – írja a lap az alelnök megnyitója nyomán.
Az est egyik legérdekesebb pontja a „Bor beszél belőlünk” című kerekasztal-beszélgetés volt neves szakemberek közreműködésével.
Molnár Tibor, a Soproni Borút egyesület elnöke hangsúlyozta: jó lenne, ha több helyi pince folyamatos nyitvatartással üzemelne, ugyanis, mint mondta, a leghálásabb a helyben értékesített bor.
Dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus. Ugyanakkor hozzátette: Sopron is egy brand. „Úgy gondolom, hogy a klímaváltozás nagy nyertese Sopron, hiszen itt megmaradt még a hűvösebb klíma, szemben a déli országokkal. Ebből versenyelőnyt lehet szerezni. Kóstoltam itt egy Merlot, amely szenzációs volt. Méghozzá azért, mert az éghajlat miatt nagyon szép savai voltak és a cukra is remek" – hangsúlyozta a borakadémikus a Ripost szerint.
