Eladták Göncz Árpád egykori villáját

Szombat este komoly licitálás zajlott azon az árverésen, amelyet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. hirdetett meg Göncz Árpád köztársasági elnök egykori villájára.

A II. kerületi Vérhalom téren álló ház a telekkel együtt több mint 1800 négyzetméter és ötmillió forint értékű ingóság is jár vele az új, egyelőre ismeretlen tulajdonosnak.

Gönc Árpád villája
pestbuda.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kétszintes villa kikiáltási ára 496 milliós volt. A licitálás hamar 500 millió forint fölé jutott, de az igazi verseny az utolsó órákban, szombat este alakult ki. A licitlépcső 500 ezer forint volt és végül 833,818 millió forint lett a nyertes ajánlat - írja a 444 .

A vonatkozó törvény szerint a leköszönő államfőknek a hivatali ideje végeztével legalább háromszobás lakás jár. Göncz Árpád és felesége ezért a Belügyminisztérium kezelésében lévő Vérhalom tér 7. szám alatti épületben kapott lakást 2000-ben. A rendszerváltás utáni első köztársasági elnök 2015. október 6-án, felesége, Göntér Mária Zsuzsanna 2020. júniusában halt meg.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek