A vér nélkülözhetetlen a rászoruló betegek gyógyításában, az életmentésben. A tudomány mai állása szerint a vér semmi mással nem pótolható, mesterségesen nem előállítható, csak véradással lehet elérni, hogy a szükséges mennyiség rendelkezésre álljon. Emiatt évente legalább kétszer szerveznek véradást a Soproni Rendőrkapitányság munkatársainak a bevonásával. Ma, október 12-én 29 rendőrségi dolgozó adott vért - kaptuk a hírt a soproni Rendészeti Központból.
A véradás sok rendőr szerint szervesen hozzátartozik hivatásukhoz, hiszen ez is a segítségnyújtás egyik módja. Sokan közülük pályájuk elkezdése óta rendszeresen adnak vért. Többségük már a 20. véradásán is túl van, de minden alkalommal első véradó is kerül ki soraikból. Tudják, hogy a vérkészletek hamar elfogynak, ezért állandó pótlásukra van szükség.
