November 11-én utalják a nyugdíjasoknak a pluszpénzt

Aztán még nyugdíjprémium is jön, és jó lesz.

Több mint 240 milliárd forint pluszpénzt folyósít az államkincstár a nyugdíjasoknak novemberben. Mintegy másfélmillióan, akik bankszámlára kérték az utalást, már november 11-én hozzájutnak járandóságukhoz – tájékoztatott Tállai András.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A pluszpénzzel a nyugdíjasok mellett többek között a rokkantsági és rehabilitációs ellátásban, az árvaellátásban, az özvegyi nyugdíjban, a baleseti és a rokkantsági járadékban részesülők is számolhatnak, így most ősszel két jogcímen mintegy 2,5 millióan jutnak plusz összeghez – összegezte az államtitkár.

A kiegészítő nyugdíjemelést és a nyugdíjprémiumot – az, aki bankszámlára kérte járandósága kifizetését – november 11-én a rendes havi ellátásával együtt a két utalásban kapja meg. Az pedig, aki a postai kézbesítést választotta, az eddig megszokott naptári napon a postástól veheti át a neki járó összeget.

Az államtitkár elmondta, hogy 217 milliárd forintot tesz ki a kiegészítő emelés összege. Az év elején 5 százalékkal emelte a kormány a nyugdíjakat, majd évközi nyugdíjkorrekciót hajtott végre, amelynek révén júliustól, januárra visszamenőleg további 3,9 százalékkal emelkedtek a nyugdíjak.

Novemberben mindezt egy 4,5 százalékos emelés követi. A kiegészítő nyugdíjemelést januárra visszamenőleg fizeti ki az államkincstár, és az érintettek a 13. havi nyugdíj és ellátás korrekcióját is megkapják. A kiegészítő emelés beépül az ellátás összegébe, így decemberben szintén már az emelt összegű nyugdíj vagy ellátás érkezik.

A gazdasági növekedésnek köszönhetően nyugdíjprémium jár idén is. A jogosultaknak ezen a címen összesen 23,5 milliárd forintot fizet ki a kincstár.

Tállai szerint tízezer forintos nyugdíjprémiummal számolhat minden érintett, akinek legalább 80 ezer forint a nyugdíja. Az államtitkár leszögezte, hogy a nyugdíjprémium minden nyugdíjszerű ellátásban részesülő személynek jár, vagyis a juttatást nem csak az öregségi nyugellátásban részesülők vehetik majd kézhez.

MTI

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek