Cserny Réka a Harvardi Hírességek Csarnokában

A Sopronnal bajnok és kupagyőztes, Euroliga All Star, 53-szoros magyar válogatott kosárlabdázót, a pályafutását 2013-ban befejező Cserny Rékát beválasztottak a Harvard University Hall of Fame tagjai közé.

Az egykori soproni közönségkedvenc, Cserny Rékát megbecsülik szeretett egyetemén, a Harvardon - írja az Eurosport , a sportág egyik legszimpatikusabb, legprofibb és legintelligensebb játékosának nevezve Csery Rékát.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az 1981-es születésű Cserny Réka a budapesti Fazekas Mihály Gimnáziumból - és a Ferencvárosból - jutott be a Harvardra, amelyen 2002 és 2005 között tanult és közgazdászként végzett. Halasztással kezdett, olyan fontosnak tartotta a válogatott szereplést.

A Harvard színeiben kosárlabdázva többek között első szezonjában az Év Újonca, 2003-ban a Legjobb Védekező játékos, 2005-ben pedig az Ivy League (Borostyán Liga) Év játékosa címet nyerte el. Első amerikai évétől a negyedikig mind a négyszer bekerült a konferencia legjobb ötösébe, volt csoportja gólkirálya is. Négy év alatt háromszor megnyerte csapatával a Borostyán Ligát.

Mindezt úgy érte el, hogy nem sportösztöndíjasként tanult Amerika - és a világ - egyik legkiválóbb egyetemén, hanem többéves felkészülés és elővizsgák után nyert oda felvételt. A tanulás olyan fontos szerepet játszott az életében, hogy inkább a diplomamunkája megvédésére készült fel, és nem vett részt a WNBA 2005-ös draftján.

Cserny Rékát a világ egyik legjobb egyeteme is megbecsüli.
Sopron Basket/Facebook

Cserny Réka visszavonulása után is Sopronban maradt. Férjhez ment a Sopron Basketet 27 éve dirigáló ügyvezetőhöz, Török Zoltánhoz, 2014-ben született meg kisfiuk. Mese is lehetne című könyvében a sportvezetői pályáját idén áprilisban Euroliga-győzelemmel megkoronázó Török Zoltán egy külön fejezetet szentelt feleségének a könyvben.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek