Már leszállította a menekülteket, amikor lebukott a csempész

De bőven volt bizonyíték ellene, ami alapján két év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték. Például egy videó, amit mi is megmutatunk.

Az elkövetőt a cselekménye megvalósítását követően három nappal – jogerősen - két év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Győri Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a 21 éves férfit, aki 31 embert szállított át az országon egy furgon zárt rakterében. Őket az osztrák-magyar határ előtt néhány száz méterrel szállította ki a furgonból, majd elhagyta a helyszínt. Az elkövetőt a rendőrök később Kapuváron igazoltatták egy szemtanú vallomása alapján, és megtalálták nála a migráns személyek számbavételét rögzítő felvételt is - írja sajtóközleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Az ügyészség a férfit több személynek segítséget nyújtva, társtettesként elkövetett embercsempészés bűntette miatt állította bíróság elé. a bűncselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés.

A férfit a Csornai Járásbíróság jogerősen – egyéb rendelkezések mellett – két év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte.

A férfi telefonján ott volt a videó, amivel valószínűleg megbízóinak számolt volna el a leszállított emberekkel. Ehelyett a bíróság számolt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek