A Soproni Szakképzési Centrum kiemelt feladata a beiskolázás előkészítése, a pályaválasztás előtt álló tanulók és szüleik informálása a szakképzési oktatási rendszerről és lehetőségeiről. Idén ősszel is megtartják hagyományos pályaválasztási rendezvényeiket és iskoláik nyílt napokkal várják az érdeklődőket.
Sopron és a Rábaköz térségének általános iskolái, pedagógusai, osztályfőnökei, és pályaválasztási felelősei részére november 8-án tartja meg hagyományos tájékoztatását a Soproni Szakképzési Centrum. A rendezvényen a 2023/2024. tanév beiskolázásáról szolgálnak információkkal, segítve az általános iskolák pályaválasztási munkáját, illetve a pályaválasztás előtt álló tanulók pályaorientációját.
Kiemelt szerepük van az iparkamaráknak a duális szakképzésben, amelyről kamarai tájékoztatást is kapnak az érdeklődők a rendezvényen. A programon bemutatkoznak a centrum iskolái és képzéseik is. A rendezvényt – a korábbiaktól eltérően – a Soproni SZC Vendéglátó, Kereskedelmi Technikum tavasszal átadott új oktatótermében tartják, ezáltal is bepillantást engedve az iskolában folyó szakképzésbe.
November 10-én rendezik meg a „Szakmák délelőttjét”, melynek keretében valamennyi, a soproni centrumhoz tartozó szakképző iskola nyitott kapukkal várja az érdeklődő diákokat, akik személyesen is megismerkedhetnek az oktatott szakmákkal és az intézményekkel. Az iskolák további nyílt napokkal és egyéb rendezvényekkel is készülnek a pályaválasztás előtt álló tanulók és szüleik részére.
Továbbra is várja az érdeklődő általános iskolás csoportokat a Digitális Közösségi Alkotóműhely (DKA) Sopronban, ahol a diákok a digitalizáció és a robotika mellett, a hagyományos szakmákkal is ismerkedhetnek (könnyűipar, fémipar, faipar).
