Hétéves kislányt bántalmazott a játszótéren

A hétéves kislányt kétszer arcon ütötte, majd a kezeit és lábait összefogva felemelte és a földre dobta az elkövető.

A vádirat szerint a 41 éves férfi idén ősszel egy győri játszótéren azért bántalmazta a hétéves kislányt, mert feldühítette a viselkedése. A kislány ugyanis a többi gyermekkel konfliktusba került, köztük a vádlott volt párjának ott tartózkodó kislányaival is, ezért a férfi kicsavart kezekkel a többi, ott tartózkodó szülő elé rángatta őt, hogy számonkérje a bántalmazó viselkedését. A kislány azonban nem szólt egy szót sem, ezért a férfi dühbe gurult: kétszer is arcon ütötte a kislányt, aki az ütésektől mindkét alkalommal a földre esett. Ezt követően kezeit a lábaihoz szorítva felemelte, majd szándékosan ledobta őt a földre.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A gyermeknek, aki életkoránál fogva védekezésre képtelen személynek minősül, a bántalmazás következtében eltörött a homlokcsontja, ami nyolc napon túl gyógyuló sérülés.

Az ügyészség a vádiratban – egyebek mellett – felfüggesztett szabadságvesztés és pénzbüntetés kiszabására, pártfogó felügyelet alkalmazására és arra tett indítványt, hogy a bíróság kötelezze az elkövetőt agresszió kezelő foglalkozáson való részvételre - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek