Eltiltás alatt vezetett, balesetet okozott, elhajtott a helyszínről

A vádlottat korábban eltiltották a járművezetéstől, mégis újra vezetett, így okozott balesetet, de ezután megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.

A vádirat szerint a 47 éves terheltet már 2019 évben eltiltotta a járművezetéstől a bíróság 4 évre. Ennek ellenére a vádlott 2022 márciusában a 83-as számú főúton személyautót vezetve közlekedett Győr irányába. Közlekedése során úgy kezdett az előtte a haladó gépkocsik előzésébe, hogy a kanyar ívétől nem látta be rendesen az utat, és nem vette észre a vele szemben szabályosan közlekedő kisteherautót. A terhelt csak úgy tudott visszatérni saját sávjába, hogy veszélyesen közel került az előzött járműhöz és szemből jövő kisteherautóhoz is. A megelőzött jármű a padkára húzódott, míg a kisteherautó az ütközés elkerülése érdekében a menetiránya szerinti jobb oldali vízelvezető árokba hajtott, és az oldalára borult. A kisteherautó vezetője a balesetben nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A terhelt, bár észlelte az általa okozott balesetet, de mégsem állt meg, nem nyújtott segítséget, hanem egészen Győrig vezette járművét.

A Győri Járási Ügyészség a terhelt ellen eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának minősített esete miatt emelt vádat, mely cselekményért a halmazati szabályok alapján négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a vádlottat a bíróság ismételten tiltsa el a közúti járművek vezetésétől - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek