Eltiltanák Trumpot az elnöki hivataltól

Bűnvádi eljárás indítását javasoltak a volt elnök ellen a tavaly év eleji Capitolium elleni támadás miatt.

Eltiltaná Donald Trump volt államfőt az elnöki hivataltól az amerikai képviselőház bizottsága, amely a washingtoni Capitolium elleni 2021. január 6-ai támadás körülményeit vizsgálta. A testület csütörtök éjszaka hozta nyilvánosságra másfél éves munkájáról szóló teljes jelentését - írja a MaNcs .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A bizottság célja az volt, hogy megállapítsa az események idején még hivatalban lévő elnök szerepét a történtekben. A több mint 800 oldalas dokumentum a volt elnök központi szerepét hangsúlyozza a január 6-ai zavargásokban, amelynek során tüntetők törtek be a törvényhozás épületébe. „A január 6-ai események egyike sem történt volna meg nélküle” – fogalmaz a jelentés.

A demokrata többségű bizottság hétfőn bűnvádi eljárást javasolt Donald Trump ellen az igazságügyi minisztérium számára. A javaslat kormányellenes szervezkedéssel, lázadás szításával, segítésével, támogatásával és felbujtással, valamint azzal vádolja a politikust, hogy akadályozta a kongresszus hivatali működését. A vizsgálóbizottság javaslata nem kötelező érvényű, arról, hogy indul-e bűntetőeljárás, valószínűleg Merrick Garland igazságügyi miniszter dönt.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek