Enyhe idővel ér véget az év, szilveszter napján és újévkor néhol akár plusz 17 Celsius-fokot is mérhetnek, északkeleten azonban némileg hűvösebb idő várható. Az új év első hétvégéjén sokfelé ködös, borús lesz az idő, de érdemi csapadék nem valószínű - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Pénteken erősen felhős, a keleti, északkeleti tájakon borult lesz az ég, majd délután a nyugati tájakon csökken a felhőzet és néhány órára a nap is kisüthet . Szórványosan fordulhat elő eső, zápor, elsősorban az ország délkeleti felén, míg északnyugaton kicsi a csapadék esélye. A délnyugati szelet a déli, délkeleti tájakon élénk lökések kísérhetik, majd egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet északon, északkeleten 3 és 7, a déli tájakon 8 és 12 fok között alakul. Szombaton, szilveszter napján az ország északi, északkeleti harmadán általában borult, párás, helyenként ködös idő várható, másutt több-kevesebb napsütésre is számítani lehet . Reggelig főleg a Dunától keletre helyenként előfordulhat eső, zápor, napközben azonban csak néhol valószínű szitálás. A déli, délnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül , néhol időnként erős lökések is lehetnek. A minimumhőmérséklet 0 és plusz 8, a maximum általában 10 és 17 , a tartósabban borult, párás északkeleti tájakon 4 és 9 fok között alakul. Vasárnap, újévre virradóra plusz 1 és 9 fok közötti hőmérséklet várható, majd 11 és 17 fok közé melegszik fel a levegő , de a tartósan borult északkeleti tájakon több fokkal alacsonyabb csúcsértékek valószínűek. Az ország északi, északkeleti harmadán tartósabban borult, párás, ködös időre kell számítani, másutt a fátyolfelhőzet mellett többórás szűrt napsütés valószínű . Számottevő csapadék nem várható, de helyenként előfordulhat szitálás. A déli, délnyugati szél több helyütt megélénkül, a Dunántúlon erős lökések is lehetnek.
Napokra bontott időjárás előrejelzés.
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt:
[email protected]
Kérjük válasszon:
Hozzásszólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!
