Ahol minden a feje tetején áll

Ha művelődni szeretnénk, nem ez lesz a legjobb úti cél számunkra, viszont ha csak lazítanánk, kikapcsolódnánk, ökörködnénk és szelfizgetnénk, ne tétovázzunk, tutira ez a terepünk!

Amennyiben szeretjük az olyan turistalátványosságokat, ahol egyedi, kreatív fényképeket készíthetünk, akkor a Dunántúl egyetlen fordított háza jó célpont lehet. A siófoki építmény különleges turisztikai attrakcióként várja azokat, akik egy kicsit játszanának a gravitációval.

Siófoki Fordított ház11
Laskovics Márió István
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kétszintes ház minden helyiségének berendezése ugyanis fordított képet mutat, így aztán egy pihenő denevér szemszögéből tekinthetjük meg a belsejét. Egyébként olyan érzést kelt, mintha az Óz, a csodák csodájából Dorothyék tornádó által felkapott, majd a magyar tenger partján ledobott mesebeli házikója volna, csak éppen a Hupikék törpikékből ismert gonosz varázsló, Hókuszpók és egy boszorkány lakja.

Ahol a bejáratnál persze kiírták, hogy tilos a dohányzás és az alkohol fogyasztása, és feltehetően azért is került ki a figyelmeztetés, nehogy összegányoljuk a szépen kialakított, fejjel lefelé berendezett szobákat.

A házban egyébként megtalálható szinte minden olyan helyiség, ami egy átlagos otthonban is megszokott. A tetőtéri gyerekszobán át jutunk be a házikóba, majd egy csigalépcsőn mehetünk fel az alsó szintre, ahol egy takaros nappali vár bennünket, egyik oldalon előszobával, a másikon fürdőszobával.

A megdöntött padlón nyomhatunk akár egy Michael Jackson-féle előredőlést vagy egy mátrixos bullet time-ot (töltényidőt), a fényképezkedési lehetőségek tárháza csakis a kreativitásunkon múlik. Rendkívül jópofa fotók születhetnek, amiket a meghökkentés céljából fejre állítva érdemes megosztani barátainkkal, ismerőseinkkel. Arra azonban figyeljünk, hogy a rögzítő kábelek ne rontsák el a látványt, valamint arra is, hogy ne ütközzünk össze a többi látogatóval.

Siófoki Fordított ház5
Laskovics Márió István

Az szintén fel van tüntetve, hogy kábítószeres befolyásoltság alatt tilos a látogatás. Egyébként felesleges is lenne, mert tulajdonképpen olyan érzés bemenni és bent küzdeni a gravitációval, mintha be lenne tépve az ember, de legalább arra a kis időre asztronautának érezheti magát az is, akinek soha nem volt vagy lesz esélye űrhajóskiképzésen részt venni.

Fontos, hogy mivel a létesítményben valósággal beleszédül az ember a látványba, ezért csak belső fül megbetegedésben, azaz egyensúlyzavarban nem szenvedő személyek látogathatják.

Siófoki Fordított ház7
Laskovics Márió István

A lengyel vállalkozók által 2017-ben létrehozott Fordított ház télen hétvégente 10-18 óra között van nyitva, húsvéttól azonban már minden nap várja a látogatókat. A felnőtt jegy 1500, a 12 év alatti gyermekeké 1300 forintba kerül. Csoportok előzetes bejelentkezés alapján szintén kedvezményesen léphetnek be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek