Májustól jön a vármegyei és az országos közlekedési bérlet

Orbán jelentette be, de az áron kívül elég nagy a zűrzavar.

Orbán Viktor tömegközlekedési vármegyei és országbérlet bevezetését jelentette be szombati évértékelőjében. A két új bérletet május elsejétől fogják bevezetni, a vármegyei bérlet minden vármegyében ugyanannyiba, havonta 9450 forintba, az országos pedig havonta 18 900 forintba fog kerülni.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Telex azt írja, hogy ezzel a bérlettel a MÁV és a Volánbusz helyközi járatain lehet majd utazni, a részletszabályokat azonban még nem tisztázták. A portál úgy tudja, hogy a városi tömegközlekedést nem integrálják a rendszerbe. Azaz jegyet vagy bérletet kell váltani, ha valaki a helyi közösségi közlekedési cég járatain utazna az új bérlettel.

A vármegyei bérlet egyes számítások szerint 30 százalékos bevételkiesést jelent majd a MÁV-nak. Egyebek között azért, mert ugyanannyiba kerül majd a fővárosi agglomerációban (ahonnan eddig a menetdíjbevétel zöme jött), mint a távoli, tömegközlekedést sokkal kevésbé használó megyékben. Azt, hogy az országbérletnek milyen további hatása lesz a vasúttársaság vagy a Volán költségvetésére, egyelőre nem tudni.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek