Májusban kezdődhet a Völner-Schadl ügy tárgyalása

A tárgyaláson azok a vádlottak vesznek majd részt, akik az eddig megtartott előkészítő üléseken nem ismerték el a bűnösségüket.

Május végén kezdődik majd meg annak a büntetőpernek a tárgyalása, amelynek a főszereplői Schadl György, a bírósági végrehajtói kar elnöke és Völner Pál, volt igazságügyi miniszterhelyettes, államtitkár. A múlt pénteki, majd az azt követő keddi és csütörtöki ülések ugyanis csak előkészítő ülések voltak – írja a hvg.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lap emlékeztet: az ügy vádiratában több vádpont is van, ezek egyike szerint Schadl százmilliókat, sokszor az osztalék 100 százalékát szedte el azoktól a végrehajtóktól, akiket Völner államtitkár segítségével neveztek ki. Schadlre tíz, Völnerre nyolc év börtönt kért az ügyészség.

Eddig két, a tárgyalást megelőző előkészítő ülést tartottak, ezeken több végrehajtó elismerte a bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Schadl és Völner is a csütörtöki előkészítő ülésen nyilatkozhat arról, bűnösnek tartja-e magát vagy sem.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek