Megütötte a mentőst, bíróság előtt áll

Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség egy 22 éves férfival szemben, aki bántalmazta az őt kórházba szállító mentőst, megrongálta a kórház egyik ablakát, hogy kiugorhasson, majd egy ajtót betörve távozott a kórházból.

A vádirat szerint a férfi tavaly tavasszal nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott, nyugtatókkal. Emiatt öntudatlan állapotba került, ezért őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Ellátása során ököllel arcon ütötte a mentőtechnikust, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el az ütéstől - közölte tájékoztatójában a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kórházban a vádlott a kórterem ablakát rögzítő láncot elszakította, majd kiugrott a kórház belső udvarára. A belső udvarról az épületbe úgy jutott be, hogy betörte az egyik ajtó alsó ablakát, majd ezt követően távozott az épületből. A vádlott által okozott kár összesen 61.537 forint.

Hat héttel későbbi elfogásakor a férfi biológiai mintájából amfetamin származékok voltak kimutathatók.

Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével, kisebb kárt okozó rongálás vétségével és kábítószer-birtoklásának vétségével vádolja. Vele szemben hét és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható a halmazati szabályok alapján.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek