Marihuána ültetvényeket számoltak fel a soproni nyomozók Ágfalván

Két lakásban is termesztették a növényeket.

A soproni rendőrök nyomozásuk során kiderítették, hogy egy ágfalvi lakóházban kábítószergyanús növényeket termesztenek. A nyomozók március 28-án a házkutatást tartottak, s az egyik lakás szobáiban összesen 26, míg a másik lakásban egy rejtett helyiségben összesen 20 tő kábítószer-gyanús növényekből álló ültetvényt és a termesztéshez szükséges eszközöket találtak.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lakások 45 és 44 éves bérlőit a Soproni Rendőrkapitányságra előállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. A fiatalabb férfi nem tett vallomást, míg az idősebb beismerte tettét. Elmondása szerint, saját kábítószer függőségét akarta így kielégíteni. A rendőrségen termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklás bűntette miatt indítottak ellenük büntetőeljárást.

A lakásokban takaros rendben tartott ültetvényt találtak a rendőrök.
Soproni Rendőrkapitányság
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Rendőrségi hírek