Az Egis Gyógyszergyár Zrt. megbízásából végzett reprezentatív online felmérésből, amely több mint ezer ember megkérdezésével készült kiderült az is, hogy az aranyeret továbbra is tévhitek övezik, szégyen róla beszélni és az állapotnak hiába nem tesznek jót a nehéz ételek, a többség a húsvéti ünnepek alatt sem figyel oda a kímélő étkezésre.
A felmérés szerint a lakosság közel felének volt vagy jelenleg is van aranyérbetegséggel összefüggő panasza, ez az arány pedig jelentősen magasabb azon korábbi becsléseknél, amelyek szerint az ország harmadát érintheti a betegség kisebb-nagyobb mértékben.
A nők között kis mértékben ugyan, de magasabb a panaszosok aránya, illetve az életkor előrehaladtával egyre többen válnak érintetté. A fiatalok körében sem ismeretlen a betegség: a 20 év alattiak több mint ötöde, a huszonéves korosztály harmada tapasztalta magán a tüneteket. Az ötvenévesek körében az aranyérrel érintettek aránya megközelíti a 60 százalékot.
A rostszegény, nehéz és túlzott mennyiségben elfogyasztott fogások, valamint az alkoholos italok súlyosbíthatják az érintettek tüneteit, a kutatási eredmények azt támasztják alá, hogy ez a fajta tudatosság nem számít jellemzőnek, hiszen a megkérdezett betegek alig több mint harmada figyel csak oda a kímélő étkezésre az ünnepek során, olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Hírt adtunk arról, hogy az összlakosságot tekintve a magyarok negyede alkoholista. Még a végén az a (tév)képzet alakulhat ki rólunk, hogy csak ülünk és piálunk. Pedig ez inkább a civilizációs változások rovására írható: elkényelmesedünk, hiszen ülünk az autóban, vonaton, buszon, ülünk a számítógép, a tévé és egyéb képernyők előtt, na és persze időnként ülünk a kocsmában, az étteremben is.
A cég közleménye kitér arra is, hogy az aranyérről beszélni továbbra is tabunak számít, orvosi segítséget csupán az érintettek bő harmada vesz igénybe.
A válaszadók harmada szerint rendszeres mozgással hatékonyan enyhíthetők a tünetek, a helyes ülésre vagy ülőfürdőre a megkérdezettek negyede voksolt. Hatékony megoldásnak leginkább a gyógyhatású krémeket tartják, az érintettek kétharmada van ezen az állásponton, miközben a szájon át szedhető tabletták ismertsége még szerénynek mondható. A válaszadók közel harmada véli úgy, hogy a műtét a legjobb megoldás.
