Szabálytalanságokat talált a Kutyapárt gazdálkodásában az ÁSZ

Négy pártot vizsgált az Állami Számvivőszék.

Súlyos szabálytalanságokat talált az Állami Számvivőszék (ÁSZ) a Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és alapítványa, a Savköpő Menyét Alapítvány gazdálkodásában. A szervezet négy pártot, és a hozzájuk kapcsolódó pártalapítványokat vizsgálta: a Fidesznél és a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítványnál is akadtak kisebb – jellemzően adminisztratív hiányosságok.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az MKKP-nál gazdálkodási, valamint támogatások nyújtásával és az adományok elfogadásával kapcsolatos szabálytalanságokra leltek. Az ÁSZ a szabálytalanságokra vonatkozó megállapításai mellett javaslatokat tett a hiányosságok kezelésére, áll a közleményükben .

A Fideszhez hasonlóan a Momentumnál és pártalapítványánál, az Indítsuk Be Magyarországot Alapítványnál is csak kisebb, adminisztratív hiányosságokat talált a szerv. A KDNP esetében három területen tártak fel hiányosságokat. Ezek a számlarendre, a gazdasági műveletek könyvviteli rendszerben való késedelmes rögzítésére vonatkoztak. Megállapították továbbá, hogy a párt felügyelőbizottsága az ellenőrzött időszakban az Alapszabályban meghatározott, a gazdálkodás ellenőrzésére vonatkozó feladatait nem látta el.

Az ellenőrzés a pártok és az általuk létrehozott pártalapítványok 2020-2021. évi gazdálkodásának törvényességét vizsgálta meg. A hivatal szerint a Kutyapárt 2020. és a 2021. évi pénzügyi kimutatásai nem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak, a működéséhez a forrásokat, a költségvetésből jutatott és az egyéb támogatásokat, adományokat pedig nem szabályszerűen használták fel és számolták el.

Emellett a szervezet súlyos szabályozási és elszámolási hiányosságokat, illetve tiltott vagyoni hozzájárulás elfogadását állapította meg. A vizsgált időszakban a párt az alapítványától a jogszabályi tilalom ellenére fogadott el 5 613 424 Ft vagyoni hozzájárulást. A párt gazdálkodása több esetben nem különült el az általa létrehozott alapítványétól. Összesen tíz javaslatott tett az ÁSZ a párt elnökeinek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek